Az már tavaly tisztázódott bennem, hogy egy őszi maraton részemről még nem teljesíthető, hiszen a felkészülés javát nyáron az elviselhetetlen melegben kéne abszolválni. (Ez a kontinentális időjárás egyébként is akkora szopás, télen kurva hideg van nyáron pedig olyan elviselhetetlen meleg van, hogy bármelyik San Franciscoi meleg-bár importálhatna egy kis meleget nekünk fel se tűnne)
Túl kövér vagyok a kurva melegben való futkározáshoz.
Ezért is eset a választás a bécsi maratonra amit április közepén rendeznek és a felkészülést télen ill, kora tavasszal kell letudni. Felöltözni még mindig könnyebb és kényelmesebb mint egy mobil klímával futkározni hosszú órákon át.
A végső lökést, hogy Maratonista szeretnék lenni a 2012-es Budapesti maratonon való szurkolás adta. Petrával fel alá utaztunk, a városban, hogy minél több helyen tudjunk szurkolni a versenyzőknek ill. a barátainknak.
Olyan különleges arcoknak, mint Feri aki végig egy SUHANJ! zászlót magasba tartva futott. Kiemelhetném még Esztert aki a vállán vitte végig Lacit és Lócit az 5:30-as iram futókat.
Láttam még különböző jó fej olimpikonokat, Ungvári Krisztiánt és Kokót, de ahogy elnéztem a mezőnyt csak érlelődött bennem, hogy ezt szeretném én is megcsinálni, megfutni, teljesíteni.
Végre felmutatni valamit a négyes listából, hogy ez pipa...
Aztán tavaly decemberben elkezdtem a 18.hetes felkészülést. Volt hóviharban félmaraton, volt jól eső 27kilométer a szigeten, szenvedős átfagyott 31kilométer. Aztán volt jó pár kihagyott edzés, másnaposan, betegen, igazán fos időben nem mentem futni. (Egy igazi tufa, idióta, gyökér, balfasznak tartom magamat így vissza nézve, hogy ennyit kihagytam)
Aztán megtudtam, hogy Lóci is jön maratonozni, mivel a SUHANJ! kapott pár bécsi nevezést. Viszonylag gyakran beszélgettem Lócival és kérdeztem, hogy halad a felkészüléssel és mondta, hogy sehogy, na ilyenkor aztán megnyugodtam, hogy én néha legalább futok. Lóci pedig csak teniszezget.
Szállásadóm-személyi asszisztensem-sofőröm-idegenvezetőm-séfem-személyi frissítőm -leglelkesebb szurkoló Tibi aki türelemből, megértésből, pesztrálásból jelesre vizsgázott a hétvége folyamán.
Vasárnap 5:45-kor keltünk. 6:40-ig sikerült mindent elintézni amit egy futó csak kívánhat. :-)
A rajt előtt még ittam egy kevés vizet, aztán semmi ahogy Sz. Péter tanácsolta és milyen igaza volt táplálkozás terén semmi gond nem volt.
Majd jött a rajt és nagyon hamar 5perc alatt a rajt vonalat is magam mögött tudhattam, szerintem 15-20 ezer emberrel együtt kezdtük a versenyt. A rajtnál több verseny nevezőivel indultunk fél maratonisták, maraton váltósok és maratonra nevezők.
A koncepcióm a verseny során a pulzus kontroll volt amit innen kalkuláltam a megadott pulzust 98%-ban sikerül betartani ellenben a kalkulált időt már az elejétől nem tudtam tartani.
A futás közbeni élmények, szurkoló apáca, szurkoló magyarok, dobosok, profi frissitési pontok, rengeteg bokor, ismerős arcok a pálya szélén ill. a pályán. Közben az a gondolat de nagyon nagy falat nekem ez a Maraton, mekkora egy tukkó utolsó senkiházi nagyképű vagyok, hogy én erre beneveztem.Hogy Maraton miért nem csak 35 kilométerre van Athéntól.
A verseny közben a 16 kilométertől a 26kilométerig iszonyatosan szorította a rüsztömet a kompressziós zokni gondoltam egy mérettel kisebbet veszek, hogy ne csúszkáljon a vádlimon na jó fasz ötlet volt....
Majd a 31-kilométertől jött a görcs amit ha Lóci ott a helyszínen nem segít átvészelni akkor pár kilométer múlva biztos feladtam volna. Még az segített, hogy a nagyon nagy pofámmal világgá kürtöltem, hogy maratont fogok futni április közepén Bécsben, így aztán vér ciki lett volna úgy haza jönni, hogy csak a pofám és a hasam nagyobb az átlagnál...
A következő nyolc kilométer maga volt a pokol itt már csak a célba vonszolásra összpontosítottam.
A mennyországba vezető út szenvedéssel van kikövezve, ami a 31-39kilométerig tartott, a mennyország a 39 kilométertől érkezett el. Innen már éreztem, hogy ez bizony meglesz.
Egy vánszorgó öreg embernek éreztem magam aki viszont mindenkinél boldogabb, büszkébb és hálásabb Lócinak aki miatt maratonista lettem... Aztán a célban eltört a mécses és sírtam mint egy kis gyerek ezzel az éremmel a nyakamban.
