Volt indulat és izgalom jó magyar szokás szerint.
- Ígéretek bicikli sáv ügyben
- Igen kevés pályázó a felújítás miatt
- Robogos faszkalapok a gyalogosként is szűk járdán
Ezeket megélve, bosszankodva, húgyszagban sétálva a szigetre tegnap 2011.06.15.-én Bencével Győzelmi bevonulást tettünk a Margitszigetre.
Szerencsére nincsen többé büdös, sötét, koszos aluljáró a híd közepén. Van helyette, rendőr lámpás gyalog átkelő, nem hupnis, széles, igényes járda, magasabb korláttal.
A tegnapi estét még a centrális holdfogyatkozás tette emlékezetessé.
Az utunk a volt Sarkiba vezetett, ami régen salakos, régi parki padokkal, a 70-es évekbeli üdülő kertbe röpítette a betérőket. (Emlékszem, hogy a 2008-as török csoda menetelés egyik meccsét pont a Sarkiben néztük, inkább hallgattuk mert csak egy kivetítő volt, milyenek voltak már azok a törökök...)
Most az egységet ChampsBeerGarden névre hallgat, a salak helyet murva, a murva felett pedig hajó padló, a régi fémvázas padok helyett pedig rendezői székekben lehet kulturált körülmények között normális árak mellet iddogálni.
A Keleti bejárat elhelyezkedés sportszakmailag kiváló, pont a futó pálya mellet található.
A hely ma már nem a 70-es évekre emlékeztet, hanem egy kellemes modern tiszta kulturáltan felszerelt és karban tartott szabadtéri beülős helyre. Külön nagy előny, hogy nincsen gépjármű forgalom a hely 500 méteres körzetében.
Az est itala számomra Tiffán Ede portugieser-e igazán szép üde bor. /laki árérték 5/4
Hát örüljünk, hogy már lehet gyalogolni a Margit híd déli járdáján, és élvezzük a nyári estéket minél közelebb a természethez.
Jah és azok a Kandeláberek! Olyanok lettek mint régen BRAVO
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése